A Hello Balaton híreiről értesülhet hírlevelünkben vagy a Facebook-on!
Most: 3℃
Holnap: 7℃

Miért szeretem Kenesét, Akarattyát?

Kállai R. Gábor

 Ötvenhárom éve a magasparton


"A változásban megtalálni a változatlanságot, a változatlanságban a változást az igazi bölcsesség”, írhatta volna akár Konfúciusz, akár Lao ce, de Hérakleitosz is, mondtak is hasonlókat, holott egyikük sem volt – tudomásom szerint – sem kenesei, sem akarattyai lakos, de még nyaralóvendég sem. Pedig a kenesei és az akarattyai magaspart éppen arról nevezetes, hogy kellőképpen változatlan, úgy pár millió éve, pedig hát naponta változik, így van ez rendjén.

Számomra az egész dolog télen kezdődött, 1959 telén, akkor épült fel a nagynéném háza, inkább lakóhely, mint nyaraló, akkoriban ez volt a szokás. A nagypapám postáskodott Fehérváron, nagymamám otthon dolgozott, anyámék pesti egyszobásában nem fértünk, tehát elkezdtünk késő ősszel nyaralni Akarattyán. És még az is hozzájött, hogy akkoriban tetőzött a sokadik gyermekbénulás-járvány, aki tehette, menekítette vidékre a gyerekét, adott esetben engem. A Sabin-csöppeket tehát már az akarattyai kisiskolában kaptam, bizony, akkor kettő is volt, úgy értve, iskola, a másik messze-messze, még a Rákóczi fán, sőt, a népbolton és a postán is túl, éppen szemközt Hilda néni trafikjával.

A trafikban mindenfélét lehetett venni; amikor a nagymamámmal a tejcsarnokba mentünk – ott volt a trafik mellett – valamit mindig kaptam, leginkább ólomkatonának nevezett műanyag harcosokat, megnéztük az iskolásokat a nagyiskolában, az volt ám az élet. A vizet becipelni a második utcából talán nem volt az igazi, de belefért az első nyarakba, az is, hogy 1961-ben a néprádión augusztus hatodikán bemondták a második űrhajóst, egy bizonyos Germán Tyitovot, a holdraszállást persze már tévén néztük, 1969 július huszadikán, ki hiszi már azt el, hogy az egyetlen telefon-készülék mellett a postán néha órákat kellett várni a pesti hívásra két űrutazás között.

És a barátok.

A nyár elején elég volt végigmenni az utcán, mindenfelé felbukkantak a tavalyi arcok, tipikusan nagymamákkal együtt, voltunk vagy heten-nyolcan, egykorúak, többnyire Pestről, de ketten itt laktak, s ami fő, mindenkinek volt rollere. Nem az a mostanában divatos, összecsukható jószág, hanem kinek ilyen, kinek olyan, nekem ötös számmal ellátott versenyrollerem volt, másnak golyóscsapágyból eszkábált, akadt még „csomagból” – magyarul a nyugati rokonoktól kapott – csillogó verzió is, vagy éppen a háború előttről megmaradt furcsa szerkezet. A roller azért fontos, mert fel lehetett tolni a bevásárláskor a népboltig, és – feltéve, hogy jól megjegyezte az ember az akadályokat és köveket – egészen a kisiskola magasságáig legurulni, anélkül, hogy tovább kellett volna lökni. Persze vigyázni azt kellett, a Thököly úton akár naponta is végigment egy-egy autó, szombaton pedig több is.

El tudtunk menni az alagúthoz, egyszer titokban át is csörtettünk a sötétben, féltünk, pedig nem volt különösebb veszély, mert egyikünk apja helybéli vasutas volt, aki betéve tudta a menetrendet, akkoriban persze könnyebb volt megjegyezni, nem sokat változott évekig. Nagymamástól és rollerestől mentünk a henteshez – Hideg úrhoz –, onnan a cukrászdába, egy lejtős sarokkal odébb, a cseresznyés utcában aztán már versenyeztünk, a nagymamákat kivéve. Mármost ez a rolleres csapat valahogy együtt maradt évekig, immár roller nélkül is, holott közben felépült a gomba, lett vízvezeték, megjelentek a kelet-német és a csehszlovák turisták, a községi strand elkezdett bővülni, jöttek a lányok, szóval kezdett minden átalakulni, többnyire előnyére, ami viszont nem változtat azon, hogy múlni kezdett az idő.

Persze akarattyai módon, tehát nem lehetett igazán észrevenni, minek is, Népbolt helyett Gomba, Gomba helyett ABC, ABC helyett cukrászda és nem reklámozandó majdnem-szupermarket, Bambi helyett Cola, aztán sör, szóval változatosan és változatlanul, a rolleres csapat roller nélkül is megmaradt, máig. Idén júliusban rá is köszöntem egyikükre, ő volt a legfiatalabb, erőteljes, szőke elsős a másodikosok között, most robogott velem szemben, ráköszöntem, szia Miki, mire a kapuban ácsorgó korpulens úr megfordult, szia Gábor, látom, megismerted az unokámat.

Kállai R. Gábor író, főiskolai docens

< vissza

Balaton Keleti Kapuja
Turisztikai Egyesület
hellobalaton.eu
További információkkal
várja a Balatonkenesei Tourinform Iroda!
Telefon: Tourinform Balatonkenese
2017 Minden jog fenntartva!
welovepixel