A Hello Balaton híreiről értesülhet hírlevelünkben vagy a Facebook-on!
Most: 28℃
Holnap: 30℃

Nevezetességek

7. Református templom és parókiái

A templomot 1658-1660 között építették, a korábban ezen a helyen álló, katolikus templom romjaira. A város közismert, megbecsült műemléke, a késő barokk paplakkal harmonikus egységet képez. Keletelt elhelyezkedésű, ami ősi katolikus mivoltára utal.


A tornyot 1739-ben emelték a nyugati oldalhoz, majd 1844-ben megmagasították. Jellegzetesek a saroktámpillérei és lőrései, amik annak tanúi, hogy védelmi célokat is szolgált az ellenséges portyázások idején. Ekkor a toronysisak új faszerkezetére bádogtető került, legtetejét egy díszes gombbal ékesítették, amelybe egy emlékiratot tartalmazó, hosszúkás üveget helyeztek, majd lepecsételték.

1849-ben egy nagy jégeső és dühöngő vihar súlyosan megrongálta a torony vakolatát és óráját. Az új, ma is látható időmérő szerkezetet Müller János, budapesti óragyáros készítette, a régi számlap felhasználásával.

A toronyban a század elejéig három harang lakott, de a nagy és kisharang az I. világháború áldozata lett, a gyülekezet 1922-ben öntetett helyettük újat, Budapesten, 300 kg-os a nagyobb és 80 kg a legkisebb. A jelenlegi nagyharang 300 kg súlyú, hangja Fis. A legrégibb harang a középső, 1741-ben öntötték, szintén Budán.

A torony sarok támpillérei gótikus hatásra emlékeztetnek. Rajta és a templom együttesen jó arányú, íves ablakok sorakoznak. A finoman áttört sík homlokzatai kedvező küllemet adnak. A homlokzatok az oromfalas, csapott nyeregtető sötétebb színű héjazatával együtt jól érvényesülnek.

Az első toronyóra 1807-ben készült el, amit az újabb egy évszázad múltán követett. Ez a ma is működőképes szerkezet a harangok villamosításáig mutatta és ütötte az időt. Ehhez természetesen a súlyait naponta fel kellett húzni.

Az 1985 évi földrengés alkalmával megsérült az épület, a toronygombja is leesett. Teljes szépségében 1986-ban állították helyre.

Szép márványkőből faragták az úrasztalát és keresztelő medencét, 1900-ban adományozta őket Bátky Károly és Móricz Paulina.

Az úrasztali díszes asztalterítőt nehéz bordó bársonyra hímezte 1887-ben Móricz János lelkész neje, mintázata kenyér, köröskörül szőlőfürtök és gabonafejek.

Az orgonát 1911 júniusában állították be a 9 fő-és 8 mellékváltozó orgonát

A nyugati oromfalon falra rögzített, székelymintás, fa előtető látható, alatta a II. világháború református mártírjainak márványtáblája.

A torony felőli oldalon került kialakításra a templomkert, benne az 1532-es balatonkenesei országgyűlés emlékére emelt kopjafa látható.

A templommal szemben áll a több, mint 500 éves óparókia épülete, melyben a könyvtár kapott helyet, míg az 1834-ben épült újabb parókia tetszetős későbarokk elemeket hordoz a homlokzatán.

A kenesei református egyház nemcsak a Balaton-parton, hanem egész Magyarországon az egyik legrégebbinek tartott. Nagy valószínűséggel az egyik alapító-reformátor Dévai Bíró Mátyás lehetett 1535 táján.

1921-23 években Balatonkenese a Dunántúli Református Egyházkerület püspöki székhelyévé vált.

A templommal szemben álló Óparókia épülete hozzávetőleg 500 éves. 1748-ban a jezsuitákhoz, Kenese akkori földesuraihoz került, 1993-ban azonban magánkézből vásárolta vissza a gyülekezet. A patinás épület 1998 óta ad otthont a könyvtárnak, amelynek dupla boltíves pincéje a török korból való. Gerendás mennyezete, boltíves fehér falai meghitt hangulatot teremtenek az olvasáshoz.

A „régi parókia”, mely a legutóbbi időkben a gyülekezeti ház szerepét tölti be, 1834-ben épült népi barokk stílusban 160 évig szolgált lelkészlakásként. A templommal együtt a város egyik szimbólumává lett jellegzetes utcafronti, „parasztbarokk” stílusú homlokzata révén.

< vissza

Balaton Keleti Kapuja
Turisztikai Egyesület
hellobalaton.eu
További információkkal
várja a Balatonkenesei Tourinform Iroda!
Telefon: Tourinform Balatonkenese
2017 Minden jog fenntartva!
welovepixel