A Hello Balaton híreiről értesülhet hírlevelünkben vagy a Facebook-on!
Most: 11℃
Holnap: 14℃

Balatonkenese, Balatonakarattya története

Balatonkenese története:

 

 Kedves Balatonunk, azaz a „Magyar Tenger”, sokféle irányból közelíthető meg. Aki a főváros felől érkezve pillant rá, nem tud betelni azzal a fenséges panorámával, amely az akarattyai, majd a kenesei Magas parton fogadja.

A Balaton Keleti Kapujában már ezer éve ezzel a csodával fogadjuk a hozzánk érkezőt. Ez az ősi település azonban városnak régi is, új is. A tíz évszázada itt élők mindennapjait meghatározta a halban bővelkedő víz, a közeli szőlők és a történelem sodrása.

A veszprémvölgyi apácakolostor birtokaként kezdte írni saját históriáját még a XI. században, de 1532-ben országgyűlésnek is helyt adott. A mezővárosi rangra emelt helység első igazi fénykorát a reformkornak köszönheti, hiszen a vasútvonal kiépítése, a Széchenyi István nevével fémjelzett gőzhajózás, a politikai és irodalmi elit balatoni üdülési szokásai  mind-mind fellendítették az érdeklődést a terület iránt.

A gombamód szaporodó fürdő,- és vitorlás egyesületek ideális helyszínt találtak tevékenységükhöz szerte a tó körül, így az Árpád-kori Kenesén és a XX. század első harmadában divatba jövő Balatonakarattyán is.

A világháború, majd az ötvenes években zajló társadalmi változások nagy mértékben megnövelték e két település lélekszámát, melyek később közigazgatásilag is egyesültek. Mindezen változások megkoronázásaképpen ez a természeti értékekben és műemlékekben gazdag település újra kivívta magának a városi rangot.

A ma élő ember lehetőségei megnőttek, igényei kiszélesedtek. Vágyik a szépre, az utánozhatatlanra, de a csöndre és pihenésre is. A Balaton partján 12 km hosszan elnyúló Balatonkenese és a szomszédos Balatonakarattya pontosan ezt nyújtja a kikapcsolódni, feltöltődni vágyóknak, de azoknak is, akik az aktív pihenést, országjárást részesítik előnyben.

A már említett, felejthetetlen panorámát nyújtó kilátó a Soós-hegyen, vagyis a Magas-parton várja a túrázást kedvelőket,de mindjárt meg is sokszorozza az élményeket: a magaslat ugyanis természetvédelmi terület is egyben, itt található az országos szinten is ritka és nagy becsben tartott tátorján (Crambe tataria) legnagyobb kolóniája. Soós Lajos emlékére állították közéjük a messziről is jó iránytűként látszó obeliszket. A löszfalba vájt Tatárlikak pedig a történelmet, az ornitológiát vagy az unikális sporttevékenységeket kedvelőket vonzzák.

Kellemes programlehetőséget nyújt Baaltonakarattya zöld területe, a Rákóczi Park. Kilátó várja itt is azokat, akiket a Balaton látványa nyűgöz le, de a térségben egyedülálló vasúti alagút is sok fotóst vonz. A Körszínpad előadásai a kulturális rendezvényekre, a szabadtéri sportpálya az aktív kikapcsolódásra vágyókat hívogatja. Itt tudjuk felkeresni azt a több, mint 4 évszázada rendületlenül kitartó szilfát, melynél a néphagyomány szerint maga Rákóczi Ferenc, a vezérlő fejedelem is megpihent. A sokat megélt matuzsálem ugyan nagyrészt kiszáradt, mégis  ő a Balaton-felvidék legismertebb, védelem alatt álló ősfája. Gyökereivel már egy új szilfát táplál, mintegy tovább örökítve a múltat. A terület a XVI.században az országgyűlés színteréül is szolgált.

Városunk a felnőtteknek és a kicsiknek egyaránt maradandó szellemi-kulturális élményeket igyekszik nyújtani, a gasztronómiával és finom borokkal a Lecsófesztiválon és az ízek, borok, legendák programsorozaton köthetnek szorosabb barátságot, a gyerekek pedig a Tátorján Játékvárban fejleszthetik ügyességüket.

Bővebb információval, térképekkel, kiadványokkal a Tourinform Iroda szolgál a Táncsics M. u. 24. szám alatt ill. a 88/594-645 telefonszámon.

Anno…

 Már illír és kelta népek, rómaiak is lakták e vidéket, a mediterrán jellegű tájon megalapozták a szőlőkultúrát is. Az üdülőváros részben a középkori falu helyén,(Kenese) részben a XX. századi  parcellázások nyomán (Akarattya) alakult ki, bár az Árpád-korban Terra Akaratia néven is ismert volt.

Kenese első  írásos említésére azonban már a  veszprémvölgyi apácakolostor görög nyelvű alapítólevelében, 990-ben került sor, természetesen akkor még a „Balaton”előtag nélkül, hiszen ez a forma csak az északi-parti vasútvonal megnyitása után került a köztudatba.

Knisa formában szerepel, ami szláv eredetű szó és fejedelmet, vezért jelent.

Az ezeréves településen a régészek több, egymásra épülő kultúra nyomait fedezték fel, a leletek egy része a veszprémi múzeumban tekinthető meg.

A középkorban királyi halászok, vadászok, udvarnokok kiváltságos népe lakta.

 A történelmi megpróbáltatások nyomát őrzik a Magas-part oldalába vájt „lakhelyek”, amiket a néphagyomány Tatárlikaknak, Töröklikaknak nevez. A tatárok ugyanis 1941-42 telén át tudtak kelni a befagyott Dunán és az útjukba kerülő falvakat sorra kifosztották, lakosait lemészárolták. Ez lett sorsa a szomszédos Mámának, Sándornak, Csitténynek is, a lakosaik ide menekültek. A legenda szerint ekkor vájták a löszfalba a ma is megtekinthető barlangokat, „likakat”, hogy bennük oltalmat találjanak a horda fosztogatásai elől.

A későbbi időkben is hasznát vették a vájatoknak, hol gabonát, hol halászati munkaeszközöket tárolva bennük. A Kenesén járó turistának szinte „kötelező”a megtekintésük, a jelzett turistaút, vagyis a Tátorján tanösvény egyik állomása a Magas-part ezen része.

Kenese mezővárosi előélettel is büszkélkedhet, éppen ezért a levéltári adatok már a XV. században pecsétről számolnak be. Ennek mintázata és színvilága visszaköszön a mai jelképeinkben is.

A település 1532-ben ismételten a figyelem központjába került: a vesztes mohácsi csatavesztés utáni országgyűlést itt tartotta a magyar nemesség hogy megvitassa az ország sorsát, hogy kiderüljön, melyik királytól várhat nagyobb védelmet a török terjeszkedéssel szemben. A Nádasdy Tamás vezette,  három napig tartó  országgyűlésre a szemben álló királyokhoz kötődő hűség miatt csak a nemesség egy része jött el, szám szerint 73 főúr és kísérete, valamint  V. Károly császár küldötte  és a pápa követe. Sajnos  a megjelentek sem a megoldandó feladatokra koncentráltak, hanem hatalmi csatározásba fogtak, felütötte a fejét a pártoskodás, a sehová se vezető  civakodás.

Kedves történet kering az akarattyai szilfáról, melyek szerint erre az országgyűlése éppen e fa alatt került volna sor- a lovak nyergében ülve.

A pontos helyszín nem ismeretes, azonban a nemes urak összejövetelének emlékét egy szép kopjafa őrzi a református templom kertjében.

A másik, szintén e szilfával kapcsolatos legenda Rákóczi fejedelemhez kötődik. Az egykori fa környéke mindenképpen megér egy szép sétát, de előtte megismerkedhetünk mindkét történettel a honlapunk természeti szépségeket taglaló fejezetében.

A kuruc katonák dunántúli harcaik során többször megfordultak a településen. Rákóczi hű brigadérosa, Béri Balogh Ádám a közeli Hosszú-mezőn vívott győztes csatát Rabutin császári hadai ellen 1707 februárjában. Emlékét táblák hirdetik a Városháza és a Honvéd Üdülő falán.

A reformkorban kezdődött a Balaton-parti települések nagyobb mérvű ismertté válása. A haladás szerencsére nem kerülte el Kenesét sem: vasúti összeköttetése révén nagy tömegek indulhattak meg az üdülőváros fölkeresésére. Ezt 1846 óta újabb járművel is megtehették, ugyanis ekkor kötött ki első ízben a Kisfaludy gőzös, melyet Széchenyi István építtetett és a fedélzetén állva, éppen a születésapján figyelte a hajó első útját. Ezzel a bravúros megérkezéssel vette kezdetét a balatoni hajózás, igaz, a gőzös közel 40 esztendőn keresztül egyedül szelte a habokat.

Ez időben az utazást Kenese és Pest között postakocsi forgalom bonyolította le. A szabadságharc idején az elhíresült vízi jármű a délvidéki harcok utánpótlását szállította.

Az első balatoni gőzhajót sok képen ábrázolták, a nép a szívébe zárta.

A Balatonakarattyai Fürdőtelep Egyesület az 1930-as években dolgozta ki a parcellázási tereket, az intézőbizottsága osztotta, mérte a telkeket, építette a kerítéseket, a már 1921-ben megindult tárgyalások eredményeképpen. 683 telket alakítottak ki abból a 282 hektárnyi földdarabból, amelyet az Akarattyai Villatelkek Intézősége vásárolt meg a Magyar Katolikus Tanulmányi Alaptól. A terveket Péchy Lajos és Lachnitt Károly dolgozták ki. A friss település gyorsan fejlődött: strand, teniszpályák, vendéglők, vitorlásversenyek vonzották az akkori nyaralóközönséget. Az első villatulajdonos Karafiáth Jenő országgyűlési képviselő, az Akarattyai Fürdő Egyesület örökös díszelnöke volt. E szervezet a legfontosabb célkitűzésének azt tartotta, hogy a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó üdülőtulajdonosok és vendégeik megfelelő helyen és színvonalon tudjanak sportolni, szórakozni, fürdeni.

 A II. Világháború során több bombatámadást is megért a település. Súlyos harcok színtere volt a „Margit-vonal”, mely a város közelében húzódott, csekély maradványai a mai napig fellelhetőek.

Az idősebbek még emlékeznek arra, hogyan kellett benyújtani a fákra vonatkozó igényeket és sorra ültették el a  növényeket. Az utcákat szegélyező rengeteg cseresznye-és sárgabarackfa annyira jellemző  Akarattyára, hogy még Veres Péter is megörökítette az egyik írásában.

 A megsárgult fotókon, képeslapokon  nyomon követhető az akkori fürdőkultúra, a stranddivattól a bérelhető kabinsorokig. Akarattya szépsége sokakat magával ragadott, a fővárosiak sorra vásároltak telkeket, ahová a háború alatt és az ötvenes években nagy számban ide is költöztek. A Fürdőtelep Egyesületet rendeletileg megszüntették, de a mostani jogutód igyekszik mindenben követni és ápolni a hagyományokat.

A két település 1969 óta fűzte közigazgatásilag is szorosabbra a kapcsolatát, 2009. július 1-én  pedig ismételten városi rangra emelkedett.

 

Balatonakarattya története:


A mintegy 1000 lakosú Balatonakarattya a Balaton északkeleti partjának első települése, egyben a kelet, azaz Budapest felől érkező utas első találkozási helye a Balatonnal. Az akarattyai löszhátságra felkapaszkodó vonat, vagy az úton felkacskaringózó autó utasai előtt feltárul a Balaton csillámló víztükre. Jobbra a Balaton-felvidék hegyei szegélyezik a tópartot, távolról a Tihanyi-félsziget szürkés magaslata nyúlik bele a tó tükrébe. (Tiszta időben innen egészen a Badacsonyig ellátni.) Déli irányban a fokozatosan alacsonyodó aligai dombok a somogyi fövénybe mennek át. Köztük, alattunk fodrozódik a Balaton keleti medencéjének mintegy 23 km hosszú, 14 km széles víztükre.

A rómaiakat a népvándorlók űzték el. A hunok, gótok, avarok itt-tartózkodásának emlékét őrzi a veszprémi múzeum. Géza fejedelem 990 körül a Veszprém-völgyi apácakolostornak adományozta Knésa, Csitteny, Máma és Sándor falvakat. 1109-ben Kálmán király egy peres ügyben felbontja az eredeti görög nyelvű okiratot, ebből tudhatjuk meg, hogy a falvak lakói udvarnok sorban éltek, földjük közös neve: Terra Akaratia. Földrajzi névként találkozunk: Csitteny heggyel, Matacs erdővel, Sándor dűlővel, Máma tetővel.
A település környékén az Árpád-korban több falu helyezkedett el (Máma, Sándor, Kenese, Csittény). A török időkben e falvakkal együtt a mai Akarattya helyén állott falucska is elpusztulhatott, s 1718-ban bukkan fel újra a maihoz hasonló néven. Csánki Dezső könyvében következő a község nevének változása: 1718-ban Akarattya major, 1728-ban Kajarittya, 1735-ben Kajarittya a csajágiak itatója, 1749-ben Akarattya aliter Kajarittya, 1765-ben Akarattyai puszta néven szerepelt.

A név magyar eredetű, az akarat szóból képződött. Jelentése: a terület használói a király akaratából bizonyos szolgáltatásoktól mentesültek letelepedéskor.

II. Ferdinánd 1639-ben Kenesét, Mámát, Sándort a győri jezsuitáknak adta. 1773-tól a Vörösberényi Katholikus Tanulmányi Alapé volt a terület.

1795-ben Akarattyai puszta néven Vörösberényhez tartozik, 1869-tôl pedig Keneséhez. A puszta központja sokáig a balatoni írásokban gyakran szerepelt híres Tikacs-völgyi csárda volt, amelynek már nyoma sincs. A környékbeli községek lakói nyáron e csárda mellett telepedtek le kocsijaikkal, amikor a tóhoz jöttek fürdőzni. Ez a csárda 1857-ig állt. Ebben az időben a szerb disznókereskedők nagy sertéscsordákat hajtottak fel Bácskából Bécsbe. Az állatokat útközben is etették: külön megálló helyeik voltak az út menti csárdáknál. 1857-tôl uradalmi tiszt lakta e helyet. A vörösberényi tanulmányi alap 1899-ben létrehozta az akarattyai majort, amely 4-5 házból állt. Fényes Elek szerint 1836-ban a csárda körüli pusztának még csak 33 lakója volt. Egy évszázaddal később is csak 40 főt számlált Akarattya össznépessége. Az értéktelen szántókat, legelőket 1929-ben felparcellázták, s a települést, mint nyaralóhelyet ez idő óta említik.

Hajdanán, az első világháború előtt a magyar arisztokrácia az Adria partján nyaralt. Csak később, a háború elvesztése után „kedvelték meg" a Balatont. Az első telkeket tanácsosok és magas rangú katonatisztek kapták négyszögölenként negyven fillérért. Akarattyát 1945 elôtt teljesen kisajátította az arisztokrácia és a jómódú középosztály. A negyvenes évekig a fejlődés gyors és látványos volt.

Rákóczi-fa

A máramarosinál is ismertebb Rákóczi-fa, a ma már csak emlékében fennmaradt akarattyai szilfa – amelynek árnyékában a monda szerint a fejedelem kinyilvánította „a nemzet akarattyát". A Balaton magas partján, Akarattya település határában, a csárda mellett állt több évszázadig ez a legendássá vált szil. „Csodálatos alkotása a természetnek, dereka, főtörzsöke csak ember magasságnyi . Tehát nem volt társa a közelben, soha nem versenyezhetett senkivel, vele se versenyzett senki. Születése óta magányosan állt ott a dombtetőn, büszkén, védtelenül, viharok és villámok ostromában... Milyen régi ez a fa! Meg nem lehet mondani. Az 1532-iki kenesei országgyűlés már ott látta, ott találta."„A magyarok fája. Ott áll a fa az is öreg szilfa, az akarattyai magaslaton. Földje fája büszkén néz szét a messze világba." (Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül, 1905.)

 

A Rákóczi-fa alatt a néphit szerint megpihent a fejedelem. Ez azonban csak legenda, a nép képzeletében összekapcsolódnak az egykor e környéken lezajlott kuruc-labanc lovascsaták az öreg famatuzsálemmel, 1707-ben ugyanis Béri Balogh Ádám a közelben levő Hosszúmezőn vívott diadalmas csatát a császári csapatokkal. A Rákóczi-fa a Balaton-vidék legöregebb szilfája. Évszázadokon át határfa volt, Eötvös Károly szerint már az 1532-es Kenesei országgyűlés idején is létezett. Az idő megölte a nagy fát, de emlékét őrzik és éltetik az emberek.

 

Balatonfűzfő története:

1945 augusztusában már mûködött a Fûzfõi Földigénylõ Bizottság és Alsófûzfõn az addig "zárt" (üdülõ) övezetben és egyéb területeken is telkeket mértek ki a munkások, alkalmazottak számára. Az építkezések anyag- és pénzhiány következtében csak gyéren indultak, de az 1950-60-as években - az OTP lakásépítési kölcsön lehetõségével élve - új lendületet vettek.

1958-ban minõségi változás következett be Balatonfûzfõ életében: közigazgatásilag is önálló település lett, és saját Községi Tanácsot hoztak létre. A község területét négy szomszédos község: Vörösberény (1105 kh 93 nöl), Papkeszi (205 kh 192 nöl), Királyszentistván (220 kh 184 nöl) és Balatonkenese ( 8 kh 1248 nöl) területeibõl képezték ki. A Községi Tanács a közigazgatás korszerûsítése kapcsán - az országban az elsõk között - elõször Veszprém, majd Balatonalmádi vonzáskörzetéhez tartozott, mint városkörnyéki település.

Fûzfõ továbbra is csábító munkahely maradt és újabb családok kerestek itt letelepedési lehetõséget. A Községi Tanács - ezzel párhuzamosan a saját földtulajdonnal rendelkezõk is - telekkialakításokat végeztek az államosított területeken és a lakóházak mellett megjelentek a nyaralóépítési igények is. A magántulajdonban lévõ területek parcellázása kezdetben - rendezési terv hiányában - kellõ átgondolás nélkül történt. Ennek eredményei többek között a helyenként szûk utcák, valamint a több helyen csak szolgalmi joggal megközelíthetõ belsõ telkek.
A gyártelepen is szûk lett a kerítésen belüli terület. Az 50-es években a telep déli részén, a kerítésen kívül megindult a festékgyári lakások és a munkásszálló építése, 1964-ben pedig elkezdõdött a Gagarin utcai építkezés. 1969-ben nyitja meg kapuit az új szakmunkásképzõ intézet. Ez az új fejlõdési folyamat minden bizonnyal tovább tartott volna, ha az akkori vállalati és felsõbb szintû vezetés a lakásépítések helyszínét Fûzfõ helyett nem helyi át a vonzáskörzetek székhelyeire: Veszprémbe, illetve Balatonalmádiba.

A háború után a Nitrokémia is országos szintû nagyvállalattá fejlõdött. Jóléti pénzalapjainak tekintélyes részét fordította sportlétesítmények létrehozására és fenntartására.
A 80-as években az alsófûzfõi és cseberei településrészeken megkezdõdött a közmûépítés, ami felszínre hozta a település egyik fõ erényét: lakosságának önszervezõ erejét, áldozatvállalási készségét. Így valósulhatott meg, jórészt önerõbõl, társulati szervezésben a víz- és csatornahálózat, valamint a gázelosztó vezetékrendszer.

Az 1990-es önkormányzati választással Balatonfûzfõ is a saját kezébe vette sorsának alakítását. A Képviselõ-testület 1993-ban megalkotta a település jelképeit: a címert és a zászlót, azzal a szándékkal, hogy polgáraiban ezzel is elmélyítse az együvé tartozás érzését.

Az elmúlt több mint négy évtized alatt községbõl nagyközség, majd város lett. Ipari vállalkozásai, fejlett intézményi infrastruktúrája révén foglalkoztatási és az ipari vonzáskörzet egészségügyi ellátó központja, az Öveges József Szakképzõ Iskola és Gimnázium révén oktatási központ, hivatásos önkormányzati tûzoltósága révén tizenhárom település tûzvédelmi igazgatásának központjává fejlõdött. A város okmányirodája, gyámhivatala és építésügyi hatósága 2002-tõl nyolc településre kiterjedõ körzet központi feladatokat lát el.

Balatonfûzfõ sportélete több mint 70 éves múltra tekinthet vissza. Napjainkban a város Balaton-partja, országos hírû uszodája, szabadtéri sportlétesítményei, olimpikonokat adó koronglövõi, vitorlás sportja - többek között - Veszprém megye egyik meghatározó idegenforgalmi és sportközpontját jelenti.

Millenniumi Emlékmű
A millennium tiszteletére felállított "FŰZ-FŐ" elnevezésű emlékmű átadására 2001. október 23-án került sor a Jókai utcai Millenniumi Emlékparkban.

Szilágyi Bernadett szobrászművész alkotása valóságossá teszi a helység elnevezésének eredetét, Fűzfőt, mely a Fűz patakra emelt híd főjénél kialakított vámszedő hely területét jeleníti meg.
A híd, történelmünk ezer évét átívelő szimbóluma, a fűzzel együtt jelenik meg, vele kereszt alakú kompozíciót alkotva. A fűz megjelenítése alkalmas arra, hogy sorsunkat expresszíven és egyben helyhez kötődően jelenítse meg. A bronzból készült fűz örök lombja állandóságot fejez ki a körülötte lévő lombhullató fák mellett. A megemelt burkolat egy olyan plasztika, mely érzékelteti a híd két partot összekötő szerepét.

A település adatai:
Balatonfûzfõ délkeleti oldalán a fûzfõi magaspart emelkedik, amely észak felé haladva fokozatosan ereszkedik alá. Északnyugati és nyugati részén szintén magasabban fekvõ területek vannak, így a Fûzfõi-öböltõl északra húzódó középsõ szakasza hosszanti völgyet képez.

Arculatára jellemzõ, hogy három településrészbõl áll, amelyek karakteresen eltérnek egymástól. Találhatunk:
- városias
- családi házas és
- üdülõterületi jellegzetességekkel bíró övezetet.

Balatonfûzfõ a Balaton északi partszakaszának csomóponti települése: a település központjában összefutó 71-es és 72-es országos fõközlekedési utak biztosítják a zavartalan észak-déli, illetve a kelet-nyugati közlekedést. A település megközelíthetõ a vasúton is, a Budapest - Tapolca vonalon.

A város területe: 922 ha
Állandó lakosainak száma: 4311 fõ

1. Mûemlék: XIII. századi templomrom

 

A mámai templomrom története:
A Máma nevû település feltehetõen már a honfoglalás idején is létezett. A település neve egy - az ezredforduló táján íródott - görög nyelvû alapítólevélben szerepel, mely szerint István király Mámát a szomszédos településekkel együtt a veszprémvölgyi apácamonostor birtokába helyezte.
A tatárjárás idején, 1242-ben ezt a települést is feldúlták és a temploma is elpusztult, mert a mai romtemplom keletkezési idejét a régészek a XIII. századra datálják. Egy dokumentum szerint 1292-ben már állt Máma Szent László tiszteletére emelt temploma, melyet minden valószínûség szerint már a tatárjárás után építettek fel. 
Máma falu pusztulásáról nincsenek írásos adatok, de Thay Kálmán: "Dunántúli hadjárat 1707-ben" címû könyve alapján állíthatjuk, hogy a XVIII.század elején, Rákóczi szabadságharca idején pusztult el. A csatazaj elmúltával a falu lakói nem telepedtek vissza, bár temploma még állhatott, mert egy 54 évvel késõbbi, 1761 augusztusában kelt vörösberényi egyházlátogatási jegyzõkönyvben a következõk olvashatók: "A faluval szomszédos mámai pusztán van remeteség és remete. Távol van az emberektõl, bár az esztergomi fõegyházmegye engedélyével a Szt. László tiszteletére szentelt templom mellett létesült." Tehát ebben az idõben még állt a templom egy mellé épített remetelakkal.
A templom késõbbi pusztulásának körülményeirõl nincsenek adataink. Az 1928-29-bõl származó fényképen már rom, de még a nyugati oromfala is áll.

Balaton Keleti Kapuja
Turisztikai Egyesület
hellobalaton.eu
További információkkal
várja a Balatonkenesei Tourinform Iroda!
Telefon: Tourinform Balatonkenese
2018 Minden jog fenntartva!
welovepixel